MVA képzés

Tartalomjegyzék

A képzési program

Képzés megnevezése

Magyar Vállalkozói Akadémia

A képzés célja

Napjaink felgyorsult, digitális világában egy vállalkozást működtetni nagy kihívás és felelősség. Ebből adódóan a képzés során betekintést kapnak a hallgatók a hazai vállalkozói szféra világába. A képzés elsődleges célja, hogy a résztvevőknek átfogó ismereteket nyújtson, hogy hogyan lehet üzleti ötleteket generálni, ezen ötleteket sikeresen menedzselni, valamint a kapcsolódó célcsoportokat meghatározni. Emellett kiemelt figyelmet kap azon ismeretek átadása, amelyek egy hatékony, modern marketing- és értékesítési stratégia kidolgozásához szükségesek. A képzés a vállalkozások létrehozására, menedzselésére és az üzleti megújulásra fókuszál. A képzésben résztvevő személy a képzés végére képessé válik meggyőző marketingüzenetek létrehozására, valamint a közösségi média és más digitális marketingcsatornák magabiztos használatára.

A képzés célcsoportja

Azok a 18. életévüket betöltött személyek, akik szeretnék a vállalkozói alapismereteiket elmélyíteni, valamint szeretnének új vállalkozást indítani vagy növelni munkaerőpiaci esélyeiket a marketing területén. Illetve ajánljuk azoknak, akik már egy ideje működtetik vállalkozásukat, de fejlődni szeretnének.

A képzés során megszerezhető kompetenciák

A képzésbe való bekapcsolódás feltételei

Iskolai végzettség

A bekapcsolódás nincs iskolai végzettséghez kötve.

Szakmai végzettség

A bekapcsolódás nincs szakmai végzettséghez kötve.

Szakmai gyakorlat

A bekapcsolódás nincs meghatározott szakmai gyakorlathoz kötve.

Egészségügyi alkalmasság

A bekapcsolódás nincs egészségügyi alkalmassághoz kötve.

Pályaalkalmassági vizsgálat

A bekapcsolódás nincs pályaalkalmassághoz kötve.

Előzetesen elvárt ismeretek

A bekapcsolódás nincs előzetesen elvárt ismeretekhez kötve.

Egyéb feltételek

Minden résztvevővel az Fktv. végrehajtási rendelete (a 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet) által meghatározott tartalmú felnőttképzési szerződést kell kötni.

A képzésben való részvétel feltételei

Részvétel követésének módja

A résztvevők által aláírt jelenléti ívek, továbbá a teljes képzés során a résztvevők hiányzásait dokumentáló haladási napló.

Megengedett hiányzás

A képzési órák 20 %-a

Egyéb feltételek

Támogatott képzések esetén a támogatási szerződésben/ támogatói okiratban/együttműködési megállapodásban, munkáltatói megrendelés esetén a megrendelővel kötött szolgáltatási szerződésben további feltételek szerepelhetnek.

Ezen szerződésekben szereplő kisebb (pl. 10%) megengedett hiányzás esetén a szerződésben foglalt megengedett hiányzás az irányadó.

Tervezett képzési idő

Tanórák száma

8 óra (+ 1 óra vizsga)

A képzés tananyagegységei és összefoglaló táblázat a képzés megvalósításáról

A tananyagegység megnevezése Személyes jelenlétet igénylő kontaktórák száma
Formabontó marketing I. 45 perc
Közösségi média I. 90 perc
KKV pozícionálás 30 perc
Sikerlelkész – Vállalkozásfejlesztés I. 60 perc
Business story telling 45 perc
Kommunikáció és pitch 60 perc
Vállalkozói érvelés workshop 2 óra
Sikertörténet esettanulmány – vendégelőadóval 45 perc
Összesen 8 óra

A zárt rendszerű elektronikus távoktatás kivételével a maximális csoportlétszám

Maximális csoportlétszám (fő)

100 fő

Tananyagegységek

Megnevezés és oktató

Formabontó marketing I. – Huszár Viktor Dénes

Célja

Az előadás célja, hogy a résztvevők megértsék, hogy miért mindig az ügyfél az első, miért fontos az ügyfélközpontú stratégia kialakítása, melyhez szorosan kapcsolódik a márkaépítési stratégia előzetes meghatározása. Ezek mellett a résztvevők egy vállalat példáján keresztül érthetik meg, hogy miért fontos az innovációt a marketing stratégiába beépíteni.

Tartalma

Ügyfélközpontúság fontossága: A siker érdekében minden vállalkozásnak az ügyfélközpontú megközelítésre kell törekedni, amely az ügyfél igényeinek megértésén és a megfelelő megoldások kínálásán alapul.

Erős márkaépítés: Szükség van egy erős márkaépítési stratégiára, amely magában foglalja az értékek, a küldetés és a látomás kialakítását, valamint az ügyfelek bizalmának megnyerését.

Tudományos eredmények bemutatása: Ki kell emelni a tudományos eredményeket és az innovációt a marketing tevékenységekben. Ez biztosítja, hogy az ügyfelek és a befektetők érdeklődést mutassanak.

A tananyagegységhez rendelt óraszám

45 perc

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentálás

–         magyarázat, megbeszélés

–         szemléltetés és megfigyelés

–         kérdezés, visszacsatolás

–         gyakorlati példák

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás

Megnevezése

Közösségi média I.– dr. Tóth Máté

Célja

Az előadás célja, hogy a résztvevők a közösségi média ismereteiket elmélyítsék. Ezáltal a jövőben meghatározhatják, hogy melyek a hatékony tartalmak, így képessé válnak ezek tervezésére és menedzselésére, illetve egy-egy kampány optimalizálására.

Ezek mellett cél az alábbi témák körüljárása:

  • Hogyan lehet a közösségi média platformokat hatékonyan használni az üzleti életben?
  • Új lehetőségek és új közösségi média trendek elemzése.

Tartalma

Alapok és stratégia:

  • közösségi média alapjai, különböző platformok jellemzői
  • célcsoport és a konkurencia elemzés
  • általános stratégiai megközelítés

Tartalommarketing:

  • hatékony tartalmak létrehozása
  • tartalom tervezés és menedzselés

Influenszer marketing:

  • influenszer marketing alapjai, hatékony együttműködés influenszerekkel

Hirdetések és analitika:

  • hirdetések létrehozása és kezelése
  • analitikai eszközök használata a teljesítménymérésre és kampány optimalizáláshoz

Vállalkozói szemléletmód és networking:

  • hogyan lehet a social média platformokat hatékonyan használni az üzleti életben és hogyan lehet felépíteni és fenntartani értékes kapcsolatokat a szakmában?

Speciális témák:

  • egyéb lehetőségek (Instagram Stories, TikTok) és új közösségi média trendek elemzése.
  • speciális képességek elsajátítása, amelyek megkülönböztetnek a versenytársaktól

A tananyagegységhez rendelt óraszám

90 perc

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentálás

–         magyarázat, kérdezés, megbeszélés és visszacsatolás

–         szemléltetés és megfigyelés

–         gyakorlati példák

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás

Megnevezése

KKV pozícionálás – Poteczki Imre

Célja

A pozicionálás az egyik, ha nem a legfontosabb része a marketingnek. Ha sok a konkurensed, akkor valahogy ki kell lógni a sorból. De hogyan lehet ezt elérni? Az előadás célja, hogy a résztvevők felismerjék a differenciálódás, innováció, alkalmazkodóképesség fontosságát. Emellett kiemelésre kerül a stratégia alkotás során a helyi és közösségi fókusz fontossága, a márkaépítés szerepe. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) döntő szerepet játszanak a globális gazdaságban, az innováció, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés motorjai. A kkv-k pozicionálása azokra a stratégiákra és intézkedésekre utal, amelyek célja, hogy egyedi és kedvező piaci pozíciót alakítsanak ki az adott iparágon belül.

Tartalma

Hogyan pozícionáljuk a cégünket úgy a piacon, hogy azonnal kitűnjön a tömegből a vevők számára? A siker titka a márka pozícionálás:

·         A rendszerváltás lehetőségei, a korai kilencvenes évek.

o    Siker minden, ami hozzáadott érték

o    Minden pénzt termel, ami kicsit is „nyugatias”

·         Kényszer vállalkozók vs lehetőség vadászok

o    A családi kisbolt, az autó kereskedő és a csempész esete

·         Hogyan lettem építész technikusból női ruhakészítő

o    A „biznisz” modell: csinálod és működik

o    Egy táska méretű mobiltelefon és a ZUK kisteherautó

o    Varroda, mint szervezetfejlesztés 1.0

o    Hogyan válltam autodidakta módon szakemberré?

·         Ha ruha akkor márka

o    Konfliktusból divat hobbi

o    Az első belvárosi márkabolt és a SAXOO LONDON márka név születés

o    A franchise ötlete

·         A marketing 4P-je, avagy a tudattalan tudatos márka építés

o    Nem nyitunk ki vasárnap és egyvárosba csak egynek

o    Árazzunk be mindent előre

o    Gyártsunk olyanokat, mint a nagy márkák

o    Fekete fehér fotó egy „fekete” srácról a Csepel művekben

·         Club Wear Company és a Náksi Brunner, Marketing stratégia

o    Pozicionálás

o    Club turnék

o    Hirdetés a wc csempén

o    Szponzoráció

o    Incidens egy fókusz csoportos felmérésen

o    Katalógus fotózások másképp

·         Szervezet fejlesztés 2.0

o    Pofon egy munka pszichológustól

o    Képzés, képzés, képzés

o    Vállalati kultúra a hosszútávú siker titka

o    Rendszer

·         Relevancia és márka pozicionálás

o    Hogyan lesz releváns a márka?

o    A pozicionálás főbb lépései

A tananyagegységhez rendelt óraszám

30 perc

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentálás

–         magyarázat, kérdezés, megbeszélés és visszacsatolás

–         szemléltetés, megfigyelés

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás.

Megnevezése

Sikerlelkész – Vállalkozásfejlesztés I. – Tóth Mihály

Célja

Hogyan lehet egy piaci rést felismerő ötletből versenyképes vállalkozást indítani, milyen tényezőket kell vizsgálni a sikeres induláshoz, hogyan építsük fel piacunkat, és miként gondolkodjunk mindig három lépéssel előrébb a többieknél?

Az előadás célja, hogy betekintést nyújtson a vállalkozásindítás és -fejlesztés fontos elemeibe, felvértezze a hallgatókat a piaci rések felismerésével és azok kiaknázásával. Hogyan építhető fel a piaci pozíció, hogyan gondolkodhatunk három lépéssel előrébb, és milyen tényezők hozhatják meg a sikerünket? A válaszokat az Ökumenikus Egyház gyakorlati példáján keresztül mutatjuk be.

Ez az előadás azoknak szól, akik már vállalkoznak, terveznek vállalkozást indítani, vagy vállalkozói attitűddel rendelkeznek. Az előadás célja, hogy a hallgatók magas szintű vállalkozásfejlesztési elméleti és módszertani ismeretanyagot, üzleti ismereteket és vezetői kompetenciákat sajátítsanak el.

Tartalma

Tóth Mihály, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze segít felismerni a vállalkozásfejlesztés szerepét és fontosságát.

Az előadás során felfedezhetjük, mi teheti sikeressé a vállalkozásunkat, és milyen szerepet játszik ebben a „miért”, vagyis a misszió, amiért az emberek hinni fognak bennünk.

Betekintés a vállalkozásindítás és -fejlesztés fontos elemeibe, a piaci rések felismerésének és azok kiaknázásának képességének elsajátítása.

Hogyan építhető fel a piaci pozíció, hogyan gondolkodhatunk három lépéssel előrébb, és milyen tényezők hozhatják meg a sikerünket? A válaszokat az Ökumenikus Egyház gyakorlati példáján keresztül mutatjuk be.

A tananyagegységhez rendelt óraszám

60 perc

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentálás

–         magyarázat, kérdezés, megbeszélés és visszacsatolás

–         szemléltetés, megfigyelés

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás.

Leírás hamarosan!

Leírás hamarosan!

Megnevezése

Vállalkozói érvelés workshop – Nemes Tamás

Célja

A vállalkozói világunkban az érvelés olyan alapvető készség, amely megalapozhat vagy megtörhet egy vállalkozást. Vállalkozóként a meggyőző érvek bemutatásának képessége döntő fontosságú, amikor befektetőket keres, ügyfeleket győz meg, tárgyal partnerekkel, vagy akár a csapatát gyűjti össze. A hatékony érvelés magában foglalja a jól megalapozott, bizonyítékokon alapuló állítások bemutatását, amelyek meggyőzőek és képesek cselekvésre ösztönözni.

A vállalkozóknak olyan meggyőző érveket kell kidolgozniuk, amelyek világosan megfogalmazzák jövőképüket, értékajánlatukat és a vállalkozásuk potenciális előnyeit. megköveteli a vállalkozóktól, hogy előre lássák és kezeljék a lehetséges ellenérveket vagy ellenérveket. Ezzel a vállalkozók bizonyítják, hogy képesek kritikusan gondolkodni, előre látni a kihívásokat, és életképes megoldásokat kínálni.

Tartalma

A vállalkozói érvelés kulcselemei közé tartozik a logikus érvelés, a bizonyítékokon alapuló alátámasztás, a hatékony kommunikáció és az ellenérvek kezelésének képessége.

Egyértelmű értékképzés: Az erős értéktétel az egész érvelés alapjául szolgál

Adatok és bizonyítékok: A befektetők, ügyfelek és partnerek nagyobb valószínűséggel támogatják vállalkozását, ha állításait releváns adatokkal tudja alátámasztani

Történetmesélés: Egy jól kidolgozott narratíva empátiát kelthet és megteremtheti a közös cél érzését. A történetek a probléma-megoldás dinamikáját is szemléltethetik, így az érvelés átélhetőbbé és emlékezetesebbé válik.

Az ellenvetések előrejelzése és kezelése: A sikeres vállalkozók proaktívan kezelik a közönségük esetleges aggályait vagy kételyeit. Az ellenvetések elismerésével és a jól átgondolt válaszokkal bizonyítják, hogy alaposan ismerik a piacot és az előttük álló kihívásokat.

Az üzenet testre szabása: A különböző érdekeltek különböző érveket igényelnek.

Az egyedi értékesítési ajánlat hangsúlyozása: Az érvelésének hangsúlyoznia kell, hogy mi különbözteti meg termékét vagy szolgáltatását a versenytársaktól. Az egyedi eladási ajánlat (USP) kiemelése segít erős benyomást kelteni, és meggyőzi az érdekelt feleket arról, hogy az Ön ajánlata megkülönböztető és értékes.

Bizalom és hitelesség építése: Az integritás, a megbízhatóság és a szakértelem bizonyítása az érvelése során segít a bizalom és a hitelesség kiépítésében a közönség körében.

Felhívás cselekvésre: Minden vállalkozói érvelésnek egyértelmű cselekvésre való felhívással kell zárulnia.

Alkalmazkodóképesség és agilitás: A vállalkozói környezet dinamikus, és a körülmények gyorsan változhatnak. A sikeres vállalkozók alkalmazkodóképesek és agilisak érvelésükben, stratégiáikat és üzeneteiket a változó üzleti környezethez igazítják.

A tananyagegységhez rendelt óraszám

2 óra

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentálás

–         magyarázat, kérdezés, megbeszélés és visszacsatolás

–         szemléltetés és megfigyelés

–         gyakorlati példák

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás.

Megnevezése

Sikertörténet esettanulmány – Bojár Gábor

Célja

Az esettanulmány célja, hogy a Graphisoft példáján bemutatásra kerüljön egy cég sikeres fejlődése a magalakulásától napjainkig. Ezáltal a résztvevők megismerkednek a sorsfordító döntések és események mellett a jövőbeli lehetőségekkel és tervekkel.

Tartalma

A cég története és fejlődése: A Graphisoft vállalat története

Az ArchiCAD szoftver kialakítása és piaci bevezetése:

  • ArchiCAD szoftver kialakításának folyamata, piaci bevezetésének stratégiája
  • A szoftver fontosabb jellemzői, előnyei
  • Hogyan lehet sikeresen értékesíteni a terméket a célpiac számára.

Nemzetközi piacra lépés:

  • A Graphisoft nemzetközi piacra lépésének folyamata és stratégiája,
  • A vállalat fontosabb nemzetközi piacai; nemzetközi piacra lépés eszközei és módszerei

Ügyfélkapcsolatok és ügyfél-elégedettség:

  • Az ügyfélkapcsolatok fontossága; az ügyfél-elégedettség növelésének stratégiája
  • A vállalat ügyfélkapcsolati rendszere; az ügyfél-elégedettség növelésének eszközei és módszerei

A cég további fejlődése és tervei:

  • A Graphisoft jövőbeli tervei, fejlesztési területei és céljai, valamint ezek elérési és megvalósítási lehetőségei.

A tananyagegységhez rendelt óraszám

45 perc

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott képzési módszerek

–         előadás, prezentáció

–         magyarázat, kérdezés, megbeszélés és visszacsatolás

–         szemléltetés

A tananyagegység megvalósítása során alkalmazott munkaformák

A tananyagegység személyes jelenlétet igénylő hagyományos, de interaktív kontaktórák keretében kerül megvalósításra.

A kontaktórától eltérő munkaforma alkalmazása esetén, ha az a képzés óraszámába beszámítható, a beszámítható óraszám

Nem releváns. A képzés során kontaktórától eltérő munkaforma nem kerül alkalmazásra.

A tananyagegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei

A tananyagegység elvégzéséről nem kerül kiállításra külön igazolás

Oszd meg másokkal is!